Székhelye:
1021 Budapest, Budakeszi u. 51/E.
1021
Budapest, Budakeszi u. 51/C.
1073
Budapest, Erzsébet krt. 39.
1145
Budapest, Róna u. 174.
Alapítás dátuma
1983.01.01.
A
MNFA alapvető feladata, hogy a magyar és egyetemes filmkultúra
tárgyi, írásos és egyéb
dokumentumainak gyűjtésével, megőrzésével,
felújításával és archiválásával,
valamint kutatási tevékenységével
járuljon hozzá a magyar filmkultúra fejlődéséhez
és értékeinek megőrzéséhez.
E célok megvalósítása
érdekében végrehajtja az Alapító
Okiratban meghatározott feladatait.
Kutatási
tevékenységével és szakmai
szolgáltatásaival hozzájárul a magyar
kultúra fejlődéséhez, elősegítve a
mozgóképkultúrával összefüggő
oktatást.
A
MNFA a sajtótermékek kötelespéldányainak
szolgáltatásáról és
hasznosításáról szóló
60/1998. (III.27.) Korm. rendelet alapján gondozza, kezeli,
tárolja és felhasználja részére
átadott filmalkotásokat és egyéb
alkotásokat, dokumentumokat, videódokumentumokat és
valamennyi digitális adathordozót.
A
MNFA alapvető feladatait a mozgóképről szóló
2004. évi. II. törvény határozza meg.
Gazdasági feladatait az államháztartás
működési rendjéről szóló 217/1998.
(XII.30.) Korm. rendeletben foglalt szabályoknak megfelelően
hajtja végre. AMNFA állománya a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992.
évi XXXIII. törvény hatálya alá
tartozik.
Vállalkozási
tevékenységet a Magyar Nemzeti Filmarchívum nem
folytat.
Az MNFA
tevékenységét és szervezetét a
módosított Szervezeti és Működési
Szabályzat határozza meg.
Az
Alapító Okirat 2008-ban újra elfogadásra
került, és az abban meghatározott feladatok
alapján folytatta a tevékenységeit.
Az előző
évekhez hasonlóan a központi költségvetési
támogatásban az Archívum nem kapott az Alapító
Okiratban meghatározott feladataira támogatást.
Feladatait pályázati támogatásokból
és saját bevételeiből tudta finanszírozni.
A
pályázati támogatások 2008-ban
kiemelkedően magasak voltak. A Nemzeti Kulturális Alap 20
millió forintos támogatása a magyar játékfilmek
digitalizálására, a Magyar Fejlesztési
Bank 15 millió forintos szponzorálása Székely
István: Hyppolit, a lakáj című film digitális
restaurálására és az OKM Közgyűjteményi
Főosztályának a raktárak klímaberendezésének
korszerűsítésére nyújtott 3,5 millió
forintos támogatása jelentősen megemelte a bevételi
előirányzat összegét.
Nemzeti filmgyűjtemények felújítása, gyarapítása
Az 1998-as kötelespéldány rendelet alapján
a 35 mm-re készült magyar filmekből 24 játékfilm,
2 egész estés animációs film, 2 rövid
animációs film, 3 rövidfilm, 14 forgatókönyv,
15 dialóglista és 13 plakát került
átadásra.
Elektronikán kötelespéldányként
beérkezett magyar dokumentumfilmekből
239 db BETA kazettán;
Műsoros kiadványok: 435 db DVD,
15 db Blue Ray.
Felújítások:
2008-ban a következő játékfilmek kerültek
felújításra az 1945 előtti korszakból:
Tilos a szeretet 1943
Varieté csillagai 1948
Színház szerelmese 1944.
Féltékenység 1943.
Tökéletes család 1942.
Twist Olivér 1919.
Hyppolit, a lakáj 1931. (digitális restaurálás)
Az 1945 utáni magyar játékfilmekből 31 db
játékfilm, 5 db magyar dokumentumfilm, a híradófilmek
közül 290 db heti híradó digitalizálása
készült el.
A heti filmhíradók közül az 1967-68-as
évfolyam, valamint az ún. hungarista híradók
és különkiadások hagyományos
felújítása befejeződött.
Az 1945 előtti rövidfilmekből 18 film hagyományos módon
felújításra került.
Archiválás:
Az MNFA honlapján (www.filmarchiv.hu)
1.588 db magyar játékfilm filmográfiai adatai
válnak elérhetővé a felhasználók
számára.
A heti híradószámokból 3511 db, ebből a
híradókon belül az eseményleírások
száma: 31.599 db.
A digitalizált filmek a NAVA-pontokon megtalálhatóak.
b.) Külföldi játékfilmek
A külföldi játékfilmes gyűjtemény 90
kötelespéldány átadásával
gyarapodott.
A 8.100 db-ból álló külföldi játékfilm
gyűjteményből 70 % megtalálható az archívumi
adatbázisban.
2.) Különgyűjtemények
- Fotógyűjtemény
A gyűjtemény gyarapodása: A kolozsvári
némafilmek gyűjteményét az MMK támogatásával
sikerült megvásárolni. Ez 107 db üvegnegatívot
és 120 db fotót tartalmaz.
A Budapest Film Kft.-től 14.200 db fotó átadásával
gyarapodott a gyűjtemény.
Az archivált fotók száma: 1.700 db.
- Plakátgyűjtemény
734 db-bal gyarapodott, ebből kötelespéldány 12
db, ajándék 722.
Digitalizálásra került 1547 db fotó és
618 db plakát.
22 db magyar filmplakát restaurálása fejeződött
be.
- Médiatár
Gyarapodás:
BETA-kazetta 239 db
DVD-lemez 448 db
Archiválás:
A feldolgozott anyagok adatbázisba történő
rögzítése folyamatos, a teljes állomány
2649 tételéből 1585 felvitelre került.
Az adatbázis korábbi változatában
rögzített DVD-k adatainak kiegészítése
a filmográfiai tételhez való kapcsolással
párhuzamosan történik, 225 lemez adatlapja
kiegészítésre került, összekapcsolása
megtörtént.
- Szakkönyvtár
2008 elején a szakkönyvtár hivatalosan is
csatlakozott a KÖZTÉKÁ-hoz, és szerződött
a SZTAKI-val az együttműködésre. Ennek alapján
a könyvtár adatbázis-szolgáltatása a
nap 24 órájában a felhasználók
rendelkezésére áll.
A könyvtár gyűjteményének feldolgozása
kizárólag adatbázisban folyik, 2008 végén
7562 rekord 9413 példánnyal volt az adatbázisban.
A könyvtári gyarapodás számai:
szakkönyv: 211 db,
folyóirat: 41 db külföldi és magyar filmes
szaklap évfolyama,
forgatókönyvek: 17 db,
kéziratok: 5 db.
3.) Az
archívumi gyűjtemények állományvédelméről
Szükségessé vált a filmraktárakban a
papír filmtároló dobozok cseréje (486
doboz) (Egy doboz ára 1.100.—Ft + Áfa).
A perforált mágneshangok esetében az
elhasználódott papírdobozokat váltották
ki az új savmentes papírdobozok.
A Fotó- és Plakáttár állományvédelmét
a fotók savmentes tasakokba való helyezése,
valamint a plakátok savmentes lapok közé helyezése
biztosítja. 2008-ban 24 ezer darab savmentes tasak vásárlására
került sor.
A magyar filmgyűjtemények folyamatos átírása
elektromos hordozókra a filmállomány védelmét
biztosítják. Az átírásoknak
köszönhetően a szolgáltatások ma már
elsősorban nem az eredeti filmszalagról történnek.
4.) Nemzetközi
kapcsolatok
- Az európai támogatással működő nemzetközi
programokban való részvétel:
2006-ban indult a MIDAS-program, az Európai Bizottság
Média Plusz programjának kísérleti
projektjeként. Az ebben való részvétel
2008-ban is folytatódott. 18 európai ország
részvételével, a Német Filmintézet
(DIF) irányítása alatt. A project elsődleges
célkitűzése egy olyan nemzetközi filmes adatbázis
(www.filmarchives-online.eu)
létrehozása volt, amelyben az érdeklődők
betekintést nyerhetnek Európa filmarchívumainak
mozgóképes gyűjteményeibe.
Az MNFA a közös adatbázishoz az 1924 és 1944
között készült filmhíradók
anyagával járult hozzá. A filmhíradók
tartalmi, filmográfiai és műszaki leírása
magyar és angol nyelven is hozzáférhető.
-
Európai Filmátjáró (Europian Film Gateway
– EFG)
2008. szeptember 1-én indult, ugyancsak a Német
Filmintézet kezdeményezésére, az Európai
Bizottság által támogatott program. A hároméves
projektben 15 európai filmarchívum vesz részt.
Célja, hogy 2011-re több mint 700.000 jogtiszta fotót,
plakátot, szöveget, audio-dokumentumot és
filmrészletet tegyen on-line elérhetővé. Az MNFA
1.000 db fotó és 1.200 db plakát
digitalizálását, illetve azok jogi hátterének
rendezését vállalta. Ennek az összköltsége:
28.041 Euro, ebből 22.432 Euro uniós támogatás,
5.608 Euro pedig önrész. Munkatársaink közül
4 fő vesz részt ebben a munkában.
A magyar
játékfilmek gyarapítását a
külföldi archívumokkal való együttműködés
segíti elő, például aminek köszönhetően
A Pál utcai fiúk című némafilm a belgrádi
filmarchívumból került az Archívumba.
Két
nagy európai archívumi fesztiválon –
júliusban Bolognában, októberben Pordenonéban
– az Archívum is képviseltette magát.
5.) Filmtechnika
-
Filmraktárak
A raktár 2008 során 5.778 kópiát adott
ki szolgáltatási céllal.
2008. III. negyedévében az Archívum főépületében
lévő raktárak központi klímaberendezésének
modernizációja megtörtént, és ezzel
a levegő páratartalma a megfelelő fokot érte el.
Külső munkatársak segítségével
májusban befejeződött a magyar játékfilmek
perforált mágneshangjának archiválása,
leltározása, hosszú távú
megőrzésükhöz szükséges technikai
feltételek biztosítása.
-
Szolgáltatások
Az elmúlt évben 353 db produkció kiszolgálására
került sor.
Ebből:
MTV-s megrendelés 34 db (számlázás éves
szerződés alapján),
Duna TV-s megrendelés 8 db (számlázás
éves szerződés alapján,
Magán megrendelések 71 db,
Egyéb megrendelések 240 db.
A filmgyűjtemények számravételezése:
2088-ban 888 db leltári tétellel bővült a főkönyvi
nyilvántartás
01-es raktári jelzet: 217 db (játékfilm pozitív)
02-es raktári jelzet: 7 db (játékfilm
negatív)
N-raktári jelzet: 6 db (nitró)
- magyar játékfilm 121 db tétel
03-as raktári jelzet: 609 db (rövidfilm pozitív)
04-es raktári jelzet: 49 db (rövidfilm negatív)
- magyar rövidfilm 613 db raktári tétel
- A
Filmtechnikai részleg tevékenységei:
A digitalizált filmek visszaírása
analóghordozóra (40 %-os készültségű).
A raktári főkönyvek folyamatos vezetése.
A Balázs Béla Filmstúdió Alapítvány
anyagainak feldolgozása (kb. 80 %-os készültségű).
A székesfehérvári filmanyag rendezése
megtörtént, érdemi feldolgozása folyamatos.
A digitalizálási munkákhoz szükséges
kellékek előkészítése, jegyzőkönyvezése.
Nitro restaurálási munkák előkészítése
(A Pál utcai fiúk, Twist Olivér, Hyppolit, a
lakáj).
A MOVI- anyag rendszerezése, számravételezése
(kb. 60 %-os készültségű).
A filmtechnikai eszközök mechanikus és elektronikus
alkalmi javításairól való gondoskodás.
Tanulmány készítése a videóműhely
hosszú távú fejlesztésére.
6.) Filmterjesztés
-
Örökmozgó Filmmúzeum programjairól
A 126 főt
befogadó mozi Magyarország egyetlen olyan vetítőhelye,
ahol a filmtörténet ma már másutt nem
vetített értékeit, jelentős alkotásait
nézhetik meg az érdeklődők.
Napi 3
előadással 1 hónapban 90 vetítés
szerepelt 2008-ban is a programban.
Az alábbi
kortárs külföldi filmhetek megrendezésére
került sor a magyarországi külföldi diplomáciai
és kulturális képviseletekkel együtt:
Holland
filmfesztivál, német, portugál, kanadai, orosz,
cseh, szlovák, indiai, iráni filmhetek.
2008
szeptemberében a hagyományossá vált
Filmemlékezet Fesztivál is megrendezésre került.
A
Filmmúzeum programjában 2008-ban is kapcsolódott
a nagyobb itthoni fesztiválokhoz, mint például a
Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz, a Francia Filmnapokhoz, a
Titanic Nemzetközi Filmfesztiválhoz.
Több
filmklub is működik az Örökmozgóban, mint
például a japán, az ELTE, a Zöld Holló
és az archívumiak.
A
nyugdíjas program évtizedek óta működik
hétfői napokon, 3 előadásban, amelyen igen kedvezményes
áron vehetnek részt a nézők. A nyugdíjas
programok kihasználtsága több mint 80 %-os.
-
Tanári továbbképzés
Az
Archívumban több mint két évtizede folyik a
tanárok filmesztétikai továbbképzése.
A
vetítésekre és az ezt követő előadásokra
és beszélgetésekre minden második
csütörtökön kerül sor. Ezen kívül
2008-ban is – az előző évekhez hasonlóan –
augusztus 24-én és 25-én tanév előkészítő
kétnapos tanári továbbképzést
tartottunk.
A tanári
továbbképzésre támogatást az MMK
nyújt. Az évközi továbbképzéseken
a résztvevők száma kb. 40 fő, a kétnapos
továbbképzésen 80 fő.
7.) Kiadványok
- Filmévkönyv
2008 októberében is megjelent a Filmévkönyv
(az MMK és filmszakmai szervezetek támogatásával).
- A MozgóKépTár: sorozata
folytatódott. A 4. rész: Dokumentumfilmek a
Horty-korszakban CD-Rom készült el az elmúlt
évben.
- Filmkultura.hu
Az internetes filmes lap 2008 augusztusáig működött
folyamatosan a régi szerkezete alapján.
-
Muszter
Nyomtatott formában 20 oldalon megjelenő havi folyóirat,
2008 augusztusáig 25-30 esszét, 8 interjút, és
5-10 aktuális beszélgetést publikált a
filmes életről kitekintéssel a többi vizuális
médiára.
- Filmkultúra – Muszter
2008 augusztusában a Magyar Nemzeti Filmarchívum
döntése alapján a Muszter egyesült az
internetes Filmkultúrával, és annak nyomtatásban
is megjelenő, az Örökmozgó műsorfüzetének
funkcióját is ellátó rovata lett.
Év végig továbbra is önálló
elszámolással létezett egymás mellett a
két orgánum.
A Filmkultúra új internetes formája szeptember
végére készült el. Az átmenet alatt
kevesebb írás jelent meg a Filmek és Arcok
rovatban. A Muszter nyomatatott formája továbbra is 20
oldalon, havonta került az olvasók elé.
2008. végére kialakult a közös kiadvány
végső alakja és szerkezete, amely 2009. januárjától
jelenik meg folyamatosan.
- Archívumi website (www.filmarchiv.hu)
Az intézményre vonatkozó információk,
hírek és változások, valamint az
Örökmozgó Filmmúzeum programja folyamatos
frissítéssel olvasható a honlapon.
Ezen 2008 óta a magyar játékfilmek filmográfiai
adatai és 32.454 heti híradóesemény is
elérhetővé váltak.
8.)
Kiállítás és filmbemutató
- 2008
januárjában megnyílt a KOGART galériában
az Archívum rendezésében a Magyar film 100 éve
című kiállítás. A kiállítás
tárgyi anyagát, a szakmai tervezést az archívum
referensei végezték. A kiállítás 3
hónapon át volt nyitva, erről elismerő sajtókritikák
jelentek meg.
- Székely
István: Hyppolit, a lakáj (1931) című filmjének
digitálisan restaurált kópiájának
ünnepélyes bemutatására került sor
2008. december 17-én a Puskin moziban.
9.)
Az MNFA munkatársi létszámáról
Az elmúlt
évben az engedélyezett létszám 79 fő
volt. (Korábban 87 fő).
A
létszámleépítés és 4
munkatárs tartós távolléte miatt a
feladatok átcsoportosítása vált
szükségessé.
Az
Archívum 2008. évi gazdálkodási
feltételeinek alakulása:
KIMUTATÁS
az
intézmény 2008. évi főbb előirányzatainak
alakulásáról
érték:
ezer.Ft-ban
|
|
2007.évi
tényleges teljesítés |
2008.évi
eredeti előirányzat |
2008.évi
módosított előirányzat |
2008.évi
teljesítés |
Kiadások
összesen |
492
665 |
432
100 |
540
056 |
505
577 |
|
Működési
kiadások |
471
848 |
408
200 |
525
064 |
495
861 |
|
-
ebből személyi juttatások |
224
673 |
221
100 |
219
677 |
216
127 |
|
-
dologi kiadások |
176
145 |
113
300 |
221
548 |
197
903 |
|
Felhalmozás |
20
817 |
23
900 |
14
992 |
9
716 |
|
Intézményi
beruházás |
9
687 |
22
300 |
11
649 |
9
581 |
|
központi
beruházás |
5
000 |
0 |
0 |
0 |
|
Felújítás |
6
130 |
1
600 |
3
343 |
135 |
|
egyéb
intézményi felhalmozás |
|
0 |
0 |
0 |
|
2007. évi
tényleges maradvány |
14
496 |
|
|
|
|
2008.évi
tényleges maradvány |
|
|
|
34
479 |
Bevételek
összesen |
503
950 |
432
100 |
540
056 |
532
679 |
|
Támogatás |
293
858 |
267
100 |
285
610 |
285
610 |
|
Működési
bevétel |
128
903 |
120
000 |
147
879 |
157
954 |
|
Átvett
pénzeszköz |
|
|
|
|
|
működési
célra |
52
950 |
44
000 |
89
771 |
80
696 |
|
felhalmozási
célra |
|
1
000 |
2
300 |
1
300 |
|
Egyéb
bevétel |
5
000 |
0 |
0 |
0 |
|
Pénzmaradvány
igénybevétele |
23
239 |
0 |
14
496 |
7
119 |
|
Létszám
(fő) |
|
|
|
|
|
Engedélyezett
létszám (35. űrlap 13. sor) |
79 |
79 |
79 |
|
|
Átlagos
statisztikai állományi létszám
(35. űrlap 18. sor) |
79 |
|
|
76 |
|
Tartósan
üres álláshelyek száma (35. űrlap 17.
sor) |
|
|
|
0 |
A
2008. évi költségvetés szerkezete:

Az ábrából
látható, hogy a költségvetési
támogatás, a személyi juttatásokra és
járulékaira ebben az évben sem nyújtott
fedezetet, mert az előbbi: 289.977 e Ft, az utóbbi pedig:
285.610 e Ft.
A 2007. évben elrendelt
kötelező létszámcsökkentés (8 fő),
melynek során feladataink változatlanul hagyása
mellett a létszámcsökkentés arányában
az arra jutó személyi juttatás és
járulékai is elvonásra kerültek.
A gazdálkodási év
folyamán sikerült olyan számunkra kedvező
szerződéseket kötnünk, melynek során az
árbevétel ütemessége biztosított
volt (RTL, Duna TV, MTV). Szolgáltatásaink iránt
sikerült felkelteni az érdeklődést, melyre
fizetőképes kereslet is mutatkozott, ennek köszönhetően
árbevételünk az eredetileg előirányzott
120.000 e Ft-ot meghaladóan 157 954 e Ft összegben
sikerült realizálni.
Kiadásaink fedezetét
egyre nagyobb mértékben kell saját
bevételeinkből előteremteni, ami nem csak a dologi és
egyéb kiadásokra, hanem a személyi juttatások
és járulékaira is vonatkozik. Az energia és
a szolgáltatások árainak emelkedését
költségvetési forrás nem ellensúlyozza.
A dologi kiadások területén jelentkező rendszeres
elvonás alapvető működési zavarokat okoz.
Bár többször
jeleztük, hogy a csökkenő költségvetési
támogatás nyújtásával az OKM az
intézmény működőképességének
megőrzését sem kívánja finanszírozni
és ez a helyzet még tovább romlott. Az Alapító
Okiratban meghatározott feladatok finanszírozásához
külső forrásból (pályázatok,
támogatások) kell a szükséges
pénzeszközöket előteremtenünk.
A költségvetésben
meghatározott saját bevétel a számszaki
egyezőség követelménye, nem pedig az erőforrások
reális megítélésén alapuló
hasznosulás eredménye.
Az Archívum feladatait
tekintve közgyűjtemény, mint ilyen nyereséget
termelő versenyképes piaci termékkel nem rendelkezik.
Szükségképpen tevékenységének
ellátásához külső pénzügyi
forrás szükséges.
A költségvetésben
előírt saját bevételt a tárgyévben
sikerült teljesítenünk, azonban a 2009. évre
vonatkozó költségvetésünk, a gazdaság
ismert helyzete ennek megismétlésére nem ad
reményt.
A
következő diagramm a dologi kiadások 2008. évi
szerkezetét mutatja be:

Számszerűen
ez a következőképpen alakult:
adatok e.Ft-ban
|
Megnevezés |
összeg |
% |
|
Készletbeszerzés |
15
746 |
16 |
|
Kommunikációs
szolgáltatás igénybevétele |
14
196 |
15 |
|
Bérlet |
3
808 |
4 |
|
Szállítás |
12
010 |
13 |
|
Gáz |
5
182 |
5 |
|
Villany |
9
457 |
10 |
|
Karbantartás |
11
116 |
12 |
|
Egyéb
fenntartás |
13
474 |
14 |
|
Reklám
reprezentáció |
4
232 |
4 |
|
Bevétel
utáni befizetési kötelezettség |
0 |
0 |
|
Adók
díjak |
6
791 |
7 |
Nem
győzzük hangsúlyozni, hogy ezen kiadások fedezetét
teljes egészében a saját bevételünkből
kell előteremteni.
II.
Előirányzat változások és a felhasználás
alakulásának ismertetése témánként.
Az
előirányzat maradvány alakulása:
|
Előző
évek felhasználatlan előirányzat maradványa:
|
7
377 |
|
Tárgyévi
kiadási megtakarítás:
|
34
479 |
|
Bevételi
többlet/lemaradás: |
-
7 377 |
|
Tárgyévben
keletkezett előirányzat maradvány:
|
27
102 |
|
Jóváhagyandó
előirányzat maradvány:
|
34
479 |
|
Kötelezettségvállalással
terhelt előirányzat maradvány:
|
34
479 |
Az
előirányzatok alakulása:

Az
előirányzatok növekedését a pályázatok
útján elnyert pénzösszegek, és az
árbevétel emelkedése okozta.
III.
Létszám- és bérgazdálkodás
Az engedélyezett létszám
2008. évre 79 fő.
Az év folyamán 76
álláshely folyamatosan, 3 álláshely pedig
megszakításokkal került betöltésre.
Az
átlagos állományi létszám
megoszlását az alábbi ábra mutatja:

Béren
kívül csak a kötelező juttatásokat fizetjük,
valamint az adómentesen adható 6.000,.- Ft/fő/hó
étkezési hozzájárulást,
közlekedési költségtérítést
és napidíjat, továbbá 2.000,- Ft/fő/hó
mértékben egészségpénztári
hozzájárulást.
Az
Archívum kiegészítő tevékenységeinek
nagy része (szállítás, takarítás,
munkavédelem stb.) az elmúlt évek során
már kiszervezésre került így további
létszám megtakarítás ezen a területen
nem várható.
Lehetőségeinkhez
képest egyre szélesebb körben élünk a
megbízásos illetve részmunkaidőben történő
foglalkoztatással.
IV.
Felhalmozási kiadások:
Folyamatosan újítjuk
fel számítástechnikai eszközeinket, melyek
a korszerű adatbázis rendszer kialakítását
és további bővítését teszik
nélkülözhetetlenné.
Számítástechnikai
eszközeink folyamatos fejlesztést igényelnek,
melyek az Archívum egész tevékenységét
átölelik, a technikai korszerűsítés mellett
jelentős kiadásokat jelentenek a programfejlesztések.
Filmtechnikai és
audiovizuális eszközeinket is folyamatosan
korszerűsítjük, azonban a rendelkezésre álló
pénzügyi források csak a technikai lemaradásunk
ütemének csökkentésére elegendőek.
A fenti fejlesztések
nélkül nem tudjuk a szolgáltatásokat
végezni.
A felhalmozási kiadásaink
fedezetét is saját árbevételből, vagy
pályázati forrásból kell előteremtenünk,
ezért a rendelkezésre álló költségvetési
keretet évek óta nem tudjuk maradéktalanul
felhasználni. A vagyon-, munka-, és tűzvédelemre
biztosított 500 e Ft–ot ugyanekkora nagyságrendű
saját forrásból kellett kiegészítenünk,
hogy a dome-kamera rendszer korszerűsítését
végre tudjuk hajtani.
V.
Bevételek alakulása:
ezer Ft-ban
|
Megnevezés |
Módosított
előirányzat |
Teljesítés |
|
Áru
készletértékesítés |
1
000 |
745 |
|
Szolgáltatások
ellenértéke |
116
745 |
126
550 |
|
Egyéb
sajátos bevétel |
0 |
110 |
|
Bérleti
és lízingdíj bevétel |
1
100 |
1
355 |
|
Alkalmazottak
térítése |
500 |
322 |
|
Áfa
visszatérülés |
6
500 |
5
111 |
|
Kiszámlázott
termékek és szolgáltatások Áfá
– ja |
22
034 |
23
072 |
|
Átvett
pénzeszköz non profit |
33
894 |
33
894 |
|
Átvett
pénzeszköz külföldi |
2
177 |
2
177 |
|
Átvett
pénzeszköz vállalkozásból |
15
000 |
15
000 |
Szemléletesen
az alábbi ábrák mutatják:


VI.
Egyebek:
Az
Archívum által kezelt vagyonállományban
változás nem történt értékesítésre
nem került sor.
Az
Archívum vállalkozási tevékenységet
2008. évben sem folytatott.
A
2007. évben elrendelt létszámleépítések
hatására a balatonfenyvesi Üdülő gondnoksági
feladatainak ellátására idényjelleggel
vállalkozót bíztunk meg.
Az
Archívum gazdasági társaságban,
alapítványban részesedéssel nem
rendelkezik.
A
dolgozók lakásépítési
támogatására nincs fedezet, ilyen jellegű
kölcsön folyósítására nem
került sor.
Európai
Uniós programokban közvetve vettünk részt.
Az
Archívum pénzügyi gazdálkodását
az év végén esedékes számláink
késedelmes kiegyenlítése, valamint a pályázatok
útján elnyert pénzeszközök
folyósításának ütemezése
nehezítette, amely a harmadik és negyedik negyedévre
koncentrálódott.
Összességében
megállapíthatjuk, hogy a vázolt nehézségek
ellenére, tervezett feladatainkat sikeresen végrehajtottuk.
Az Archívum 2008. évi tevékenysége tovább
növelte mind a nemzetközi, mind a hazai elismertségét.
Szolgáltatásaink, kiadványaink, rendezvényeink,
a közgyűjtemény hasznosítására,
széleskörű megismertetésére irányultak
Budapest
2009. április 14.
Gyürey Vera
igazgató
Szontagh
Árpád
gazdasági igazgató