Bemutatták a Háry János-rajzfilm digitálisan felújított változatát

2017.12.11.

Befejeződött a Kodály Zoltán Háry János című daljátékához készült, egész estés rajzfilm digitális felújítása a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködésében.

A mai felnőttek többségének meghatározó és maradandó élmény volt a Háry János rajzfilmváltozata – mondta a díszbemutató előtt az MTVA vezérigazgatója. Vaszily Miklós hozzátette: fontos, hogy a mai kor igényeinek megfelelő, digitálisan felújított változat is a közönség rendelkezésére álljon, és így lehessen megőrizni az utókornak Richly Zsolt és Jankovics Marcell 1983-as animációs filmjét.

A vetítés előtt a film rendezője és figuratervezője, Richly Zsolt felidézte: főiskolásként bosszantotta, hogy a rajzfilm szakon nem tanítottak magyar népművészetet, pedig már fiatalon is vonzotta ez a világ, ahogyan Kodály művészete is. Jankovics Marcell, a film animációs rendezője hozzátette: a János vitéz és a Háry János címük alapján összetéveszthető rajfilmek, de más szempontból egyáltalán nem: a Háry Jánost a Pannonia Filmstúdió egyetlen másik alkotásával sem lehet összekeverni. Richly Zsoltban az a nagyszerű, hogy képes a kép egészével kifejezni dolgokat, nem csak egy-egy figurával, arckifejezéssel – méltatta alkotótársát Jankovics Marcell.

Díszbemutató a Pesti Vigadóban (fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A Háry János a Magyar Televízió megbízásából készült 1983-ban a Pannónia Filmstúdióban, jelenleg az MTVA tulajdona. A forgatókönyvet Marsall László írta, a film zenéjét Kodály Zoltán műveiből Ferencsik János állította össze. A rajzfilmben énekesként Mészöly Katalin, Sólyom-Nagy Sándor és Takács Klára hallható, mellettük Szabó Gyula, Raksányi Gellért, Haumann Péter, Kállay Ilona, Balázs Péter és sokan mások működtek közre. Az MMA titkársága a 2017-es Kodály-emlékév keretében pályázatot nyújtott be a film digitális felújítására, és az így nyert 1,5 millió forintot saját forrással kiegészítve fedezte a munka 6,6 millió forintos költségét.

Jankovics Marcell és Richly Zsolt (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A Háry János 35 milliméteres Color Negativ hordozón állt rendelkezésre. A két szervezet közötti szerződés értelmében az MTVA vállalta, hogy a rajzfilmet manuális és ultrahangos tisztítási technikával és ragasztással előkészítve, majd digitalizálva felújítja. A retusált és színkorrekciós technikával is feljavított, 4K felbontású Háry János-film vetítési jogait az MMA öt évre kapta meg.